Kategória: Egyéb, Dátum: 2022 április 9

Március 10-én mutattuk be a Neszmélyi borvidék közösségi borát, a #Neszmélyt. Szeretnénk, ha ezen a fehér házasításon keresztül még több emberhez jutnának el a neszmélyi borok. Mesélünk nektek arról, hogy született meg a bor, mik a terveink vele.

#ezazalap
Az alapító pincék célja egyértelmű volt, olyan bort készítsünk, ami jellemző a borvidékünkre. Mi úgy gondoljuk, hogy a könnyedség, frissesség mellett fontos, hogy tartalmas legyen, némi komplexitással. Az első benyomás mindig meghatározó, ezért fontos az illat, de kerüljük, hogy az illatos fajták legyenek a meghatározók. 

#közösmunka
Több pince képviselőivel ültünk össze 2-3 hetente, sok téma volt, hiszen meghatároztunk a bekerülési feltételeket, a megjelenést, lefektettük a házasítások alapjait. Így az alapfajták a királyleányka, olaszrizling, rajnai rizling, rizlingszilváni, chardonnay, pinot gris lettek. Ezek közül viszont egyikből sem lehet 50%-nál többet használni. Három illatos fajtát is választottunk, a cserszegi fűszerest, az Irsai Olivért és a sárga muskotályt, amik legfeljebb 15%-ban kerülhetnek a házasításba.

Ezután mindenki összeállított pár házasítást a saját boraiból, amit közösen kóstoltunk. Megbeszéltük a tapasztalatokat, így sikerült egységes stílust kialakítani úgy, hogy a borok mégis különböznek.

#hashtagszivek
A mi borunk felét a chardonnay adja, mellette 40%-ot tesz ki a rizlingszilváni, a maradék 10% pedig cserszegi fűszeres. Tartalmas bor, az illatos cserszegi kevésbé meghatározó, viszont szépen hozza azt a stílust, amit a kesztölci borok. A kortyot egyébként pár gramm maradékcukor kerekíti.

#mithozajövő
Szeretnénk minden évben elkészíteni a #Neszmély borokat. Azt reméljük, hogy egyre többen csatlakoznak majd, egyre magasabb presztízse lesz a márkának, ezzel együtt a borvidéknek. Vannak feltételek és aki ezeket teljesíti, részt vehet a kóstolón – bírálóként is, és ha a bora megfelel a kritériumoknak, közösségi bor lesz belőle.

#alapítók
Az első, 2021-es évjáratból ez az 5 pince palackozott #Neszmély borokat: Bősze Pincészet (Ászár), Hilltop Neszmélyi Borászat (Neszmély), Kősziklás pincészet (Dunaszentmiklós), Petőcz Pincészet (Ászár), Szivek Pince (Kesztölc).

#idevele
Reményeink szerint a borokkal egyre több helyen találkozhattok. A nagyközönség a Winelovers Grandon találkozhatott velünk először, ahol önálló standdal voltunk jelen. Igyekszünk még több helyre eljutni, de az a legbiztosabb, ha eljöttök hozzánk kóstolni. Természetesen hamarosan a webshopunkban is megtaláljátok bort.