Kategória: blog, Dátum: 2023 december 22

Borkóstolóink állandó szereplője ez a pogácsa, amit Peti felesége, Viki minden alkalommal frissen süt. Óriási sikere van mindig, ezért hatalmas adagok készülnek belőle, hogy otthonra is jusson.

A recept alapját Viki Limarától vette át, kis kísérletezés után minimális változtatással szokta megsütni.

Hozzávalók:
1 kg finomliszt
2 ek. só
50 dkg vaj vagy margarin
2 tojás
1 nagy doboz tejföl (375 g)
1 dl tej
1 tk. cukor
5 dkg élesztő

Az élesztőt langyos cukros tejben elkeverjük, majd hagyjuk, hogy 10 perc alatt felfusson. Ezalatt a lisztet elmorzsoljuk a margarinnal, összekeverjük a sóval. Közepébe mélyedést készítünk, ide kerülnek a tojások, a tejföl, és a felfuttatott élesztő. Összeállítjuk a tésztát, majd hagyjuk kb. 30 percig pihenni.

A pihentetett tésztát kb. 2-3 mm vastagra nyújtjuk, majd következik a hajtogatás. A tészta felső harmadát a középső harmadra hajtom, majd ennek a tetejére az alsó harmadot. Elfordítjuk a tésztát, a felső részét visszahajtjuk a közepéig, majd az alsó részt is a közepéig, ezután félbehajtjuk, mint egy könyvet. Fél óra pihentetés után megismétljük a hajtogatást.
Újabb fél óra pihentetés után ujjnyi vastagra nyújtjuk, lekenjük a tetejét felvert tojással, megszórjuk a tetejét sajttal. Végül pogácsaszaggatóval kiszúrjuk, a sütőpapíros tepsin hagyjuk pihenni, kelni fél órát.

Végül 230 fokra előmelegített sütőben kb. 15 perc alatt pirosra sütjük.

Jó étvágyat, jó kóstolást!

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Szeretnénk minél személyre szabottabb élményeket és szolgáltatásokat nyújtani a weboldalunkon és azon túl is. Ezért használunk un. sütiket és követőkódokat, és ezért adunk át bizonyos adatokat külső partnereknek. Ezeknek a funkcióknak egy része, amik a rendszer üzemeltetéséhez szükséges, azonnal elindul, egy másik részét viszont Te tudod szabályozni ezen a felületen az egyes kategóriákban, amelyeknél a nevekre kattintva meg tudod nézni a részleteket. További információkat az Adatkezelési tájékoztatónkban találsz. Arra kérünk, segítsd a munkánkat, és kattints az [ÖSSZES ENGEDÉLYEZÉSE] gombra!”


Ezek a cookiek az oldal működéséhez szükségesek. Automatikusan elindulnak, amikor weboldalunkat meglátogatod. Kivételes esetekben a büngészőkben tilthatók le, de felhívjuk a figyelmedet, hogy oldalunkat ezek nélkül a sütik nélkül nem fogod tudni kielégítően használni.

Összes tiltása
Összes engedélyezése