Kategória: Egyéb, Dátum: 2016 május 23

„Tombol a borfesztiválok és gasztroesemények időszaka, de nem mindenki szeret tömegben és fesztiválhangulatban kóstolgatni. Ezért most mutatunk három boros helyet Budapest közelében, ahová rendezvényektől függetlenül is érdemes ellátogatni.”  A Travelo cikke.

Ajánlunk kézműves pincészetet, ahol olyan tételeket kóstolhat, amit a pincén kívül máshol nem is, és olyan, szinte minden szupermarketben is megtalálható borászatot, ahová a kevésbé ismert, díjnyertes boraik miatt érdemes ellátogatni. Az viszont közös vonás minden tippünkben, hogy maximum egy órát kell értük utazni Budapestről.

Kesztölc – Szivek pince

A Pilis délnyugati lábánál fekvő apró falu tökéletes választás egy egynapos kirándulásra, vagy egy hétvégi elvonulásra. A falutól három kilométerre fekvő Klastrompuszta az egyetlen magyar alapítású rend, a pálosok emlékhelye, az első monostoruk romkertje. A történelmi emlékek mellett a pincesort sem szabad kihagyni a látogatásból.

 

Ha az időjárás engedi, bográcsozást vagy szalonnasütést tartalmaz a program. Ezt pincelátogatás és további kóstolás követi, majd pedig transzfer a leányvári állomásra. A programra minimum négy, maximum nyolc fős csoportokat várnak, a részvételi díj nyolcezer forint fejenként. További információk a pince oldalán találhatók. Ha egy egynapos programnál hosszabb időt töltene Kesztölcön, a falu honlapján tájékozódhat szálláshelyekről és aktuális programokról.

A cikk eredeti formában itt található