Kategória: Egyéb, Dátum: 2017 május 2

“Manapság a bortúrák általában egyet jelentenek azzal, hogy egy adott borvidék egyik pincéjétől a másik pincéjéig sétálunk. Amit most ajánlunk, az viszont egy szó szerint vett túra, ahova nem árt bakancsot húzni: 9 kilométeres táv, 100 méteres szintemelkedés, 8 tétel kóstolása.”

Az origo.hu cikke

A Pilis inkább kirándulóhelyeiről, mintsem borászatáról híres, pedig lankái szőlőtermesztésre is alkalmasak, a környéken már ezer éve készítettek bort; anno még az esztergomi érsek is innen kapta a nedűket. A május 7-i két és félórás túra alatt kiderül, hogy miért: aki túracipőt húz, megismerheti a Pilis talaját, klímáját, a mészkőszirtekről pedig a Neszmélyi borvidék keleti szegletének látványa tárul elé.

Izzadó mészkő, selymes penész

Kesztölc települést a szőlővel kapcsolatban első ízben oklevélben említik 1075-ben: a garamszentbenedeki apátságnak I. Géza adományozott 7 szőlőt, 5 vincellért és 2 eke földet. A terület gazdag termőhely 340 méter magasságban.

         

Szőlősorok a Pilis lábainál elterülő Kesztölc domboldalában. Forrás: Szivek Pince

Szivek Pince kis családi borászata több generáció óta foglalkozik szőlőműveléssel, borászattal. Céljuk boraikon keresztül bemutatni a termőhely összetettségét, gazdagságát. Pincéjük igazi különlegessége, az 1867-ből származó nyomógerendás prés még ma is működik.

A kirándulás végállomásán jön a jól megérdemelt kóstoló: a pincészet szőlőültetvényének közepén és a prásházban borok és házi sült sonka várja a túrázókat Kesztölc panorámájával, a kanyargó szőlősorokkal és a Pilis fehér szikláival.

A bortúráról további információ az esemény FB-oldalán.

A cikk eredeti formában itt található

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Szeretnénk minél személyre szabottabb élményeket és szolgáltatásokat nyújtani a weboldalunkon és azon túl is. Ezért használunk un. sütiket és követőkódokat, és ezért adunk át bizonyos adatokat külső partnereknek. Ezeknek a funkcióknak egy része, amik a rendszer üzemeltetéséhez szükséges, azonnal elindul, egy másik részét viszont Te tudod szabályozni ezen a felületen az egyes kategóriákban, amelyeknél a nevekre kattintva meg tudod nézni a részleteket. További információkat az Adatkezelési tájékoztatónkban találsz. Arra kérünk, segítsd a munkánkat, és kattints az [ÖSSZES ENGEDÉLYEZÉSE] gombra!”


Ezek a cookiek az oldal működéséhez szükségesek. Automatikusan elindulnak, amikor weboldalunkat meglátogatod. Kivételes esetekben a büngészőkben tilthatók le, de felhívjuk a figyelmedet, hogy oldalunkat ezek nélkül a sütik nélkül nem fogod tudni kielégítően használni.

Összes tiltása
Összes engedélyezése